Mindig is szerettem a Potter könyveket, mert annyi mindent lehet belőle tanulni és tanítani is...Szinte észrevétlenül nevelnek ezek a könyvek, a gyerekek ugye együtt nőnek fel Harry-vel, amihez nagy segítséget nyújt az írónő is, hiszen egyre bővülnek az információk, amivel a gyerekek megismerkedhetnek.
Az alapvető emberi kapcsolatok, barátok és ellenségek világa szépen lassan tágul ki a gyermekek előtt, először csak az iskolai hierarchiát láthatják, majd kitárul a világ, megismerkedhetnek a politika világával, azzal, hogyan irányítják a mindennapi életet, és esetlegesen milyen árnyoldalai vannak a hatalomnak.
Az utolsó részekben aztán előtérbe kerülnek az előítéletek...a hetedik részben ez egyenesen üldöztetéssé válik. A könyv olvasása közben is akaratlanul beugrott a náci Németország brutalitása, amit a zsidókkal műveltek, de a filmben ez szinte ijesztő méreteket öltött. Mintha egy az egyben az lett volna a koncepció, hogy adjunk egy fricskát a németeknek, mert miért ne? Harry egy olyan ember hajszálát kapta a százfűlé-főzethez, akinek a bőrkabátja megszólalásig hasonlított az SS tisztek egyenruhájához, már csak a karszalag hiányzott. A minisztériumban, főleg Umbridge szobájában felfedezhetünk propaganda termékeket, szórólapokat, újságokat a "sárvérűek kártékony voltáról", amik címoldalán azok a tipikus "szocreál" képek vannak, amiket láttunk anno a régi rendszerben is, és a németeknél is.
Nem említeném ezt hibaként...talán könnyebb lesz a butácskább diákoknak megmagyarázni a nácizmus mibenlétét, ha látták a filmet, és az aranyvérű-sárvérű szembenállás hasonlítható az árja-zsidó szembenálláshoz.
Bár azért ennél a mozifilmnél nem szükséges ennyire elveszni a részletekben, egy nagyon jó kis adaptációt láthattunk a vásznon, bár nekem azért volt hiányérzetem. Emlékszem, amikor olvastam a könyvet, kíváncsi voltam pár dologra, legalábbis arra, hogyan fogják ezt a filmvásznon megoldani. Pl. Luna szobájára, aminek plafonján egy freskó volt a barátairól; vagy Godric Hollow's egyik házának maradványaira, igen, amiben Harry megmenekült, a szülei pedig meghaltak...kíváncsi voltam az emlékműre, ami a képzeletemben gyönyörű emlék volt, és ilyenkor mindig érdekel, hogy vajon a rendező hogyan látja ezeket? Nos, ezeket úgy tudták megoldani, hogy nem oldották meg...kimaradtak a jelenetek, vagy megváltozott a kép. Azért ezt is értékelni kell, elvégre a megvalósíthatatlan dolgok ma már arra utalnak, hogy az író fantáziája csodálatos volt:)
Összességében nem volt rossz film, izgalmas volt, vicces, báár, a rádióadások poénjait nagyon hiányoltam, az valahogy feldobta volna a néha talán túlzottan nyomasztó jeleneteket, hiszen a könyvben ezek is továbbvitték a történetet.
Hatásos résznél hagyták abba...jutott is, maradt is! Azért azt végiggondoltam, lehet a felezett részeket előbb el kellett volna kezdeni...
2010. december 2., csütörtök
2010. november 21., vasárnap
"és hogy lesz szabad, ha a saját árnyát sosem lépi át?"
Árnyék, őrület, szerelem, csalódás, zsenialitás....a felsorolásom nem hiánytalan, és nem sorrendben követi egymást, de talán ezekkel a jelzőkkel tudnám illetni a történetet, amit tegnap este megnéztem az Operett színházban.
Mozart! Ez a név számomra elég sokat jelent..kiskoromban volt egy hangos mesekazettám, egy kis könyvvel, amin elmesélték Mozart életét, hogy hogyan lett a kis zseniből nagy művész, és hogyan ragadta el őt a tragikus halál...meséltek rajta Nannerlről, Constanzeről, és az utolsó, halotti imáról is, miközben Mozart csodálatos zenéit is belecsempészték a történetbe.
Az előadás tele volt csodával, magasan szárnyaló dalokkal, és olyan előadásmóddal, amilyet már régen nem láttam színházban. Mészáros Árpád Zsolt olyan volt a színpadon, amilyennek ez a szerep megkívánta...néha bohókás, néha őrült, de mindeközben egy iszonyúan tehetséges meg nem értett zseni, aki nem akar felnőni. Hihetetlen átéléssel játszott, a hangja egy pillanatra sem remegett meg, egyszerűen zseniális volt.
Családi tragédiák, emberi kapcsolatok, az önzés és a kihasználtság érzése mind megjelenik Mozart életében, és gyermekkori önmaga árnyékként követi mindenhova. Külön dícséret illeti az Amadé szerepében tündöklő kisfiút, aki bár az egész darab alatt szótlan marad, de játéka, gesztusai nagyon érett, felkészült színészre vallanak:)
Ez a darab egy pillanat megállást sem engedélyez a nézőnek, sem a színészeknek...mindenki 110%-ot teljesített, hihetetlenül jó volt mindenki. A darab női főszereplői gyönyörűen, tisztán énekeltek, Vágó Bernadett, Vágó Zsuzsi és Füredi Nikolett közül, talán az utóbbi emelkedett ki a legszembetűnőbben, de ez talán a hálás dalnak is köszönhető, amiben igazán megmutathatta tehetségét.
Németh Attila is remek volt Colloredo szerepében, csodálatos hang mellé egy igazán hiteles alakítás párosult.
A díszletek, a zene mind mesés volt, igazán élvezetes előadás volt, megható és elgondolkodtató is egyben.
Úgy érzem, a közönség is nagyon hálás volt a csodálatos alakításért, sosem voltam még olyan előadáson, amikor az egész nézőtér állva tapsolta volna a színészeket, de most teljes mértékben egyetértek. Kissé féltem a végén, hogy csak egyedül leszek, aki állva szeretné ünnepelni a színészeket, de aztán hamar rá kellett jönnöm, hogy ez teljesen természetes reakció volt:)
Leírhatatlan élmény volt számomra ez az előadás, remélem még sok ilyet fogok látni!
Mozart! Ez a név számomra elég sokat jelent..kiskoromban volt egy hangos mesekazettám, egy kis könyvvel, amin elmesélték Mozart életét, hogy hogyan lett a kis zseniből nagy művész, és hogyan ragadta el őt a tragikus halál...meséltek rajta Nannerlről, Constanzeről, és az utolsó, halotti imáról is, miközben Mozart csodálatos zenéit is belecsempészték a történetbe.
Az előadás tele volt csodával, magasan szárnyaló dalokkal, és olyan előadásmóddal, amilyet már régen nem láttam színházban. Mészáros Árpád Zsolt olyan volt a színpadon, amilyennek ez a szerep megkívánta...néha bohókás, néha őrült, de mindeközben egy iszonyúan tehetséges meg nem értett zseni, aki nem akar felnőni. Hihetetlen átéléssel játszott, a hangja egy pillanatra sem remegett meg, egyszerűen zseniális volt.
Családi tragédiák, emberi kapcsolatok, az önzés és a kihasználtság érzése mind megjelenik Mozart életében, és gyermekkori önmaga árnyékként követi mindenhova. Külön dícséret illeti az Amadé szerepében tündöklő kisfiút, aki bár az egész darab alatt szótlan marad, de játéka, gesztusai nagyon érett, felkészült színészre vallanak:)
Ez a darab egy pillanat megállást sem engedélyez a nézőnek, sem a színészeknek...mindenki 110%-ot teljesített, hihetetlenül jó volt mindenki. A darab női főszereplői gyönyörűen, tisztán énekeltek, Vágó Bernadett, Vágó Zsuzsi és Füredi Nikolett közül, talán az utóbbi emelkedett ki a legszembetűnőbben, de ez talán a hálás dalnak is köszönhető, amiben igazán megmutathatta tehetségét.
Németh Attila is remek volt Colloredo szerepében, csodálatos hang mellé egy igazán hiteles alakítás párosult.
A díszletek, a zene mind mesés volt, igazán élvezetes előadás volt, megható és elgondolkodtató is egyben.
Úgy érzem, a közönség is nagyon hálás volt a csodálatos alakításért, sosem voltam még olyan előadáson, amikor az egész nézőtér állva tapsolta volna a színészeket, de most teljes mértékben egyetértek. Kissé féltem a végén, hogy csak egyedül leszek, aki állva szeretné ünnepelni a színészeket, de aztán hamar rá kellett jönnöm, hogy ez teljesen természetes reakció volt:)
Leírhatatlan élmény volt számomra ez az előadás, remélem még sok ilyet fogok látni!
2010. szeptember 19., vasárnap
Only a vampire can love you forever....really?
Ok, elvesztem...teljesen. Megint a kezembe akadt egy olyan sorozat, amit nem bírok letenni, mert magával ragadó, érzéki és teljesen elvarázsolt. J. R. Ward Fekete tőr testvériség sorozatáról van szó, két hete olvasom, de már az 5. kötetnél tartok, és nem bírok betelni vele.
Persze itt sem olyan vámpírokat látunk, amilyeneket mondjuk Drakulánál megszokhattunk, éppen ezért kezdem azt hinni, hogy már a félelmetes, emberi vérrel táplálkozó vámpír mítosz kezd "cikivé"válni, vagyis ha léteznek vámpírok, akkor nekik már célszerű lenne vagy csak a saját fajtársaikból inni, vagy pedig állatokon tengődni, mint tette azt a Cullen família és Louise. Talán a True Blood-os társaságnak megbocsátjuk, ha egyszer-egyszer emberi vért isznak, nem azt a szintetikus lötyit, de ugye akkor az esetek nagy többségében az ember átélheti a vámpír-szex adta gyönyöröket.
És itt vannak J.R. Ward vámpírjai: magasak, erősek, izmosak, tökéletes testükhöz tökéletes férfiasság járul, és minden vágyuk, hogy boldoggá tegyenek egy nőt, megkössék, magukénak tudják őket egy életen keresztül. Volt egy olyan halvány reményem, hogy pasi a szerző...mert hát milyen szép is lenne, ha egy férfi, mélyen magába nézve ilyen érzelmekkel rendelkezne, hogy elképzelhetetlenné váljon számára, hogy más nővel is együtt háljon. Hogy minden vágya az legyen, hogy azt az egy nőt kielégítse, és semmi más nem számítana. Mert Ward vámpírjai ilyenek....idáig kivétel nélkül, mindegyik talált magának párt, akivel el tudja képzelni az életét.
Szép dolog is ez...és természetesen mindezt egy nő írta.
Nőként persze mélyen egyetértek vele...szeretnénk, ha ilyenek lennének a férfiak. Ilyen odaadóak, szeretni valóak, csábítóak...hogy elhihessük, nekünk is van egy másik felünk, aki csak arra vár, hogy eggyé váljon velünk, és az örökkévalóságig szeressen...mert így teljes az élet.
Ward világa egy tökéletesen felépített világ. Olyan dolgokat látunk benne, ami minden embert megmozgat: szerelem, féltékenység, düh, harag, elfojtott vágyak, barátság és testvériség, összetartozás, hit és remény, elfogadás, önmegismerés stb. Senki sem tökéletes, de mindig van valaki, és mindig lesz is valaki, aki képes lesz elfogadni a hibáival együtt a másikat. Mindenkinek megvan a másik fele...csak türelmesnek kell lenni, és megtalálja.
Ajánlom mindenkinek: csajoknak, mert álmodozni jó...pasiknak, hogy lássák, miről álmodik a nő:) és persze nem elhanyagolható az izgalmas kerettörténet, háborúról jó és gonosz közt.
Persze itt sem olyan vámpírokat látunk, amilyeneket mondjuk Drakulánál megszokhattunk, éppen ezért kezdem azt hinni, hogy már a félelmetes, emberi vérrel táplálkozó vámpír mítosz kezd "cikivé"válni, vagyis ha léteznek vámpírok, akkor nekik már célszerű lenne vagy csak a saját fajtársaikból inni, vagy pedig állatokon tengődni, mint tette azt a Cullen família és Louise. Talán a True Blood-os társaságnak megbocsátjuk, ha egyszer-egyszer emberi vért isznak, nem azt a szintetikus lötyit, de ugye akkor az esetek nagy többségében az ember átélheti a vámpír-szex adta gyönyöröket.
És itt vannak J.R. Ward vámpírjai: magasak, erősek, izmosak, tökéletes testükhöz tökéletes férfiasság járul, és minden vágyuk, hogy boldoggá tegyenek egy nőt, megkössék, magukénak tudják őket egy életen keresztül. Volt egy olyan halvány reményem, hogy pasi a szerző...mert hát milyen szép is lenne, ha egy férfi, mélyen magába nézve ilyen érzelmekkel rendelkezne, hogy elképzelhetetlenné váljon számára, hogy más nővel is együtt háljon. Hogy minden vágya az legyen, hogy azt az egy nőt kielégítse, és semmi más nem számítana. Mert Ward vámpírjai ilyenek....idáig kivétel nélkül, mindegyik talált magának párt, akivel el tudja képzelni az életét.
Szép dolog is ez...és természetesen mindezt egy nő írta.
Nőként persze mélyen egyetértek vele...szeretnénk, ha ilyenek lennének a férfiak. Ilyen odaadóak, szeretni valóak, csábítóak...hogy elhihessük, nekünk is van egy másik felünk, aki csak arra vár, hogy eggyé váljon velünk, és az örökkévalóságig szeressen...mert így teljes az élet.
Ward világa egy tökéletesen felépített világ. Olyan dolgokat látunk benne, ami minden embert megmozgat: szerelem, féltékenység, düh, harag, elfojtott vágyak, barátság és testvériség, összetartozás, hit és remény, elfogadás, önmegismerés stb. Senki sem tökéletes, de mindig van valaki, és mindig lesz is valaki, aki képes lesz elfogadni a hibáival együtt a másikat. Mindenkinek megvan a másik fele...csak türelmesnek kell lenni, és megtalálja.
Ajánlom mindenkinek: csajoknak, mert álmodozni jó...pasiknak, hogy lássák, miről álmodik a nő:) és persze nem elhanyagolható az izgalmas kerettörténet, háborúról jó és gonosz közt.
2010. szeptember 1., szerda
Eredet...Inception....most komolyan ez az év filmje??
Kezdem megszokni, hogy nem értek egyet a nagyobb oldalak kritikusaival, illetve azokkal, akik a filmeket reklámozzák. Azt mondták ezek a "nagy" emberek, hogy ha csak egy filmet akarsz megnézni az évben, akkor ennek a filmnek kell annak lennie.
Ok, bár én többet is meg szeretnék nézni, de mondtam magamnak, miért ne? Elvégre a trailer magával ragadó, látványos, mindenki szuperlativuszokban beszél róla, nézzük meg!
Nem rajongok a sci-fi kategóriáért, de ez a film nagyban alulmúlta a várakozásaimat.
Először is, álmok: ennyire egysíkú, valósághű álmokkal még a saját fejemben sem találkoztam, pedig mostanában eléggé jól működik az ágyam fölötti álomcsapda, nehezen álmodok. A trailerben nagyjából lelőtték az összes látványos elemet, ezeken kívül nagyon ritkán ámultam el, hogy nahát, ezek ilyet is tudnak?
Én másra számítottam: szürrealitásra, látványra, fantáziára...ehelyett kaptam pár megdőlt épületet, szenvedő álomjárókat, akik haldokoltak (könyörgöm, ha leszögezzük, hogy egy álomban bármi megtörténhet, akkor miért is nem álmodjuk azt, hogy felépülünk egy sérülésből? Vagy miért nem álmodunk magunknak páncélozott autót, ha lőnek ránk?), kemény akciójelenetekkel, lövöldözés, robbantás, ilyesmik.
A sztori ennek ellenére jól fel volt építve, bár nekem kicsit hiányzott az izgalom, hogy várjam, mi fog történni...kiszámítható volt.
És ami nekem a legjobban hiányzott....a végén az a katarzis, amit az ilyen témájú filmek után érezni szoktam...hogy igen, ezt most meg kell beszélnem valakivel, ezen el kell gondolkoznom....na, ez nem volt meg. Bár nyitva maradt a vége, bennem nem maradtak kérdések...és ez határozottan bosszantott.
Ha komolyan ez volt az év filmje, akkor tényleg nem éri meg idén moziba menni!
Ok, bár én többet is meg szeretnék nézni, de mondtam magamnak, miért ne? Elvégre a trailer magával ragadó, látványos, mindenki szuperlativuszokban beszél róla, nézzük meg!
Nem rajongok a sci-fi kategóriáért, de ez a film nagyban alulmúlta a várakozásaimat.
Először is, álmok: ennyire egysíkú, valósághű álmokkal még a saját fejemben sem találkoztam, pedig mostanában eléggé jól működik az ágyam fölötti álomcsapda, nehezen álmodok. A trailerben nagyjából lelőtték az összes látványos elemet, ezeken kívül nagyon ritkán ámultam el, hogy nahát, ezek ilyet is tudnak?
Én másra számítottam: szürrealitásra, látványra, fantáziára...ehelyett kaptam pár megdőlt épületet, szenvedő álomjárókat, akik haldokoltak (könyörgöm, ha leszögezzük, hogy egy álomban bármi megtörténhet, akkor miért is nem álmodjuk azt, hogy felépülünk egy sérülésből? Vagy miért nem álmodunk magunknak páncélozott autót, ha lőnek ránk?), kemény akciójelenetekkel, lövöldözés, robbantás, ilyesmik.
A sztori ennek ellenére jól fel volt építve, bár nekem kicsit hiányzott az izgalom, hogy várjam, mi fog történni...kiszámítható volt.
És ami nekem a legjobban hiányzott....a végén az a katarzis, amit az ilyen témájú filmek után érezni szoktam...hogy igen, ezt most meg kell beszélnem valakivel, ezen el kell gondolkoznom....na, ez nem volt meg. Bár nyitva maradt a vége, bennem nem maradtak kérdések...és ez határozottan bosszantott.
Ha komolyan ez volt az év filmje, akkor tényleg nem éri meg idén moziba menni!
2010. július 15., csütörtök
Twilight-saga: Eclipse
Kissé ideges voltam, amikor megvettük a jegyeket a premiernapra, hiszen az előző két részből kiindulva, nem fűztem túl sok reményt a Twilight 3. megfilmesített részéhez. Az adott egy kicsi többletet, hogy ismételten új rendező kapta meg a feladatot, vagyis lehetett abban reménykedni, hogy talán nem fogja elrontani. David Slade rendező nevét eddig főleg videoklipekből ismerhettük, de a film megnézése után nagyon remélem, az utolsó részre (vagy kettőre) is megtartják, mert amit alkotott, az személy szerint nekem nagyon tetszett.
Persze a nagyon tetszett kijelentésem mindenképpen az előző két rész borzalmaival szemben értendő, hiszen pl. a második rész, ami a könyvben egy nagyon tökéletesen megszerkesztett érzelmi sokkhatás volt, a filmen egy csöpögős, már-már cseppfolyós maszlaggá változott. Inkább volt nevetséges az a rész, mintsem megrendítő.
Ezek után most is adott egy izgalmas könyvalap, vámpírok és vérfarkasok, akik a közös ellenség miatt azonos oldalra állnak; egy bosszúra szomjazó vérszomjas vámpír, aki hadsereget szervez, hogy megbosszulja kedvese halálát; és a szerelmi háromszög, ami egyre élesebb helyzeteket eredményez Bella, Edward és Jacob között.
A film minden perce lekötötte a figyelmet...nem volt sem túl sok, sem túl kevés, szerintem a rendező megtalálta azt az egészséges középutat, ami miatt nemcsak a Robert Pattinson illetve Taylor Lautner miatt a mozikba betévedő lányoknak okoz a film kellemes élményt, hanem azoknak is, akik egy izgalmas mozira vágynak.
Persze vannak hibái...vannak felesleges jelenetek, amik a könyben nem éppen úgy történtek, pl nem Jessica mondta az érettségi beszédet, vagy nem derül ki a könyv végéig szinte, hogy ki is járt Bella szobájában és mindezt milyen céllal tette. Persze szerepet kellett adni azoknak a színészeknek is, hiszen egy jelenet miatt nem nagyon tudtak volna maradandót alkotni.
Személy szerint én sajnálom, hogy az eddig Victoriát játszó Rachelle Lefevre-től elvették a szerepét, úgy vélem, ő erőteljesebb karaktert hozott eddig is a felvillanásaiban, mint a mostani vörös hajú vámpír.
Összességében jó kis film volt, kellemesen szórakoztam, nem volt keserű szájízem a film végén, mint az első két rész után. A könyv továbbra is ezerszer jobb...de ez a film már közel volt:)
Persze a nagyon tetszett kijelentésem mindenképpen az előző két rész borzalmaival szemben értendő, hiszen pl. a második rész, ami a könyvben egy nagyon tökéletesen megszerkesztett érzelmi sokkhatás volt, a filmen egy csöpögős, már-már cseppfolyós maszlaggá változott. Inkább volt nevetséges az a rész, mintsem megrendítő.
Ezek után most is adott egy izgalmas könyvalap, vámpírok és vérfarkasok, akik a közös ellenség miatt azonos oldalra állnak; egy bosszúra szomjazó vérszomjas vámpír, aki hadsereget szervez, hogy megbosszulja kedvese halálát; és a szerelmi háromszög, ami egyre élesebb helyzeteket eredményez Bella, Edward és Jacob között.
A film minden perce lekötötte a figyelmet...nem volt sem túl sok, sem túl kevés, szerintem a rendező megtalálta azt az egészséges középutat, ami miatt nemcsak a Robert Pattinson illetve Taylor Lautner miatt a mozikba betévedő lányoknak okoz a film kellemes élményt, hanem azoknak is, akik egy izgalmas mozira vágynak.
Persze vannak hibái...vannak felesleges jelenetek, amik a könyben nem éppen úgy történtek, pl nem Jessica mondta az érettségi beszédet, vagy nem derül ki a könyv végéig szinte, hogy ki is járt Bella szobájában és mindezt milyen céllal tette. Persze szerepet kellett adni azoknak a színészeknek is, hiszen egy jelenet miatt nem nagyon tudtak volna maradandót alkotni.
Személy szerint én sajnálom, hogy az eddig Victoriát játszó Rachelle Lefevre-től elvették a szerepét, úgy vélem, ő erőteljesebb karaktert hozott eddig is a felvillanásaiban, mint a mostani vörös hajú vámpír.
Összességében jó kis film volt, kellemesen szórakoztam, nem volt keserű szájízem a film végén, mint az első két rész után. A könyv továbbra is ezerszer jobb...de ez a film már közel volt:)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)