Árnyék, őrület, szerelem, csalódás, zsenialitás....a felsorolásom nem hiánytalan, és nem sorrendben követi egymást, de talán ezekkel a jelzőkkel tudnám illetni a történetet, amit tegnap este megnéztem az Operett színházban.
Mozart! Ez a név számomra elég sokat jelent..kiskoromban volt egy hangos mesekazettám, egy kis könyvvel, amin elmesélték Mozart életét, hogy hogyan lett a kis zseniből nagy művész, és hogyan ragadta el őt a tragikus halál...meséltek rajta Nannerlről, Constanzeről, és az utolsó, halotti imáról is, miközben Mozart csodálatos zenéit is belecsempészték a történetbe.
Az előadás tele volt csodával, magasan szárnyaló dalokkal, és olyan előadásmóddal, amilyet már régen nem láttam színházban. Mészáros Árpád Zsolt olyan volt a színpadon, amilyennek ez a szerep megkívánta...néha bohókás, néha őrült, de mindeközben egy iszonyúan tehetséges meg nem értett zseni, aki nem akar felnőni. Hihetetlen átéléssel játszott, a hangja egy pillanatra sem remegett meg, egyszerűen zseniális volt.
Családi tragédiák, emberi kapcsolatok, az önzés és a kihasználtság érzése mind megjelenik Mozart életében, és gyermekkori önmaga árnyékként követi mindenhova. Külön dícséret illeti az Amadé szerepében tündöklő kisfiút, aki bár az egész darab alatt szótlan marad, de játéka, gesztusai nagyon érett, felkészült színészre vallanak:)
Ez a darab egy pillanat megállást sem engedélyez a nézőnek, sem a színészeknek...mindenki 110%-ot teljesített, hihetetlenül jó volt mindenki. A darab női főszereplői gyönyörűen, tisztán énekeltek, Vágó Bernadett, Vágó Zsuzsi és Füredi Nikolett közül, talán az utóbbi emelkedett ki a legszembetűnőbben, de ez talán a hálás dalnak is köszönhető, amiben igazán megmutathatta tehetségét.
Németh Attila is remek volt Colloredo szerepében, csodálatos hang mellé egy igazán hiteles alakítás párosult.
A díszletek, a zene mind mesés volt, igazán élvezetes előadás volt, megható és elgondolkodtató is egyben.
Úgy érzem, a közönség is nagyon hálás volt a csodálatos alakításért, sosem voltam még olyan előadáson, amikor az egész nézőtér állva tapsolta volna a színészeket, de most teljes mértékben egyetértek. Kissé féltem a végén, hogy csak egyedül leszek, aki állva szeretné ünnepelni a színészeket, de aztán hamar rá kellett jönnöm, hogy ez teljesen természetes reakció volt:)
Leírhatatlan élmény volt számomra ez az előadás, remélem még sok ilyet fogok látni!
