Ez a ma közel 16 ezer fő lakosú kisváros már a 13. század óta létezik, 1919-ben vérrel és harccal vívta ki azt, hogy Magyarországhoz tartozzon, amiért meg is kapta a Civitas Fortissima, vagyis a Legbátrabb város kitüntető címet (igaz, megkésve vált ez hivatalossá, de az érdem a gyarmatiaké). A város 1950-ig Nógrád megye székhelye, majd 1973-ban egy eseménnyel kétes hírnévre is szert tett. Egy fiatal testvérpár fegyverekkel betört az akkori Geisler Eta Lánykollégiumba, túszul ejtette a vidékről vasárnap visszaérkező lányokat, majd pénzt és szabad országelhagyást követeltek. Így akartak ugyanis Nyugatra jutni. (csak érdekességképp, az első két általános iskolai évemet abban a teremben töltöttem, ahol az eset történt. Csak akkor már értelemszerűen nem kollégiumként, hanem Általános iskolaként funkcionált.)Bár koromnál fogva saját tapasztalatom nem lehet az eseményekről, ezzel mondjuk az írónő is így van, hiszen nagyon fiatal, de azért van fogalmam arról, mi folyt azokban az időkben a városban. Hogy miért? Mert ez az esemény téma....téma azoknál, akiket érdekel Balassagyarmat múltja, és természetesen téma annál a generációnál, aki akkor volt fiatal, vagy idősebb, de ismerte a résztvevőket. Márpedig a városban a két Pintye fiút mindenki ismerte, ha máshonnan nem is, hallomásból. Mert hírük volt...éppen ezért nagyon nagy bátorságra vall Hatala Csengétől, hogy megírta ezt a könyvet, a helyiektől fog kapni hideget, meleget.
Érezni a műből az odaadást, a téma iránti elköteleződést, de ami nekem hiányzik, az a szakmai alázat a téma iránt. Túlzottan a sajátja a téma, túlzottan elfogult, és egy tényregénynél nagyon rossz húzás, ha ezt ki lehet érezni, mondhatni amatőr húzás. Jó, nyilván egy amatőr íróról beszélünk, aki sem nem történész, sem nem bölcsész (vagy legalábbis én nem tudom), de szerintem nem ártott volna kikérni egy ilyen típusú szakember véleményét a művéhez.
És akkor jöjjenek a részletek, aki még nem olvasta, mostantól ne olvassa tovább a soraimat.
A két fiú ebben a regényben egyértelműen áldozat....a szülők áldozata, szegény, elhanyagolt párák, akiknek apuci/anyuci mindent megadott, akik megvehették a fél várost, de szegények lelkileg el voltak hanyagolva, mert csak pénzt kaptak, szeretetet nem.... De ne felejtkezzünk meg róla, hogy itt a lányok az áldozatok!
A benti dolgokról alig tudunk meg valamit. Senki nem beszélt róla...néhány elejtett félmondat büntetésről, terrorizálásról (főleg lelki oldalról), de arányait tekintve a két fiú szemszögét láttuk főleg az eseményeket. Ez sem segít abban, hogy objektív képet kapjunk a szereplőkről.
Kevés szó van az előzményekről, a fókusz el van tolva, mindenáron belénk akarja sulykolni az írónő, hogy a fiúk nem velejéig rosszak. Barátokat szólaltat meg, tanárokat... Laikus olvasó szimpátiát fog érezni a könyv elolvasása után, megkedveli a fiúkat, sajnálja a sorsukat. Azt megértem, hogy a lányok visszaemlékezéséből viszonylag kevesebb van. A csendes, sarokban meghúzódó karakterek nem is fognak beszélni, nekik van éppen elég bajuk, és azt veszem észre, hogy a Stockholm-szindrómát mutató karakterek erőteljesebben kommunikáltak...és sajnos azt látom, hogy az írónő is hasonló "kórságban" szenved, Hegedűs Henrik írta egy januári cikkében, hogy ha kortársa lenne a regény hőseinek, akkor Pintye András rajongója lenne....nos, igen. De én speciel nem erre voltam kíváncsi.
A fiatalabbik testvér megszólaltatása valóban szenzáció...biztos nagy munka és szervezés áll mögötte. Bár én a temetői jelenetet kissé morbidnak érzem, akarva-akaratlanul Mathilde de la Mole jutott eszembe a Vörös és feketéből, és az a karakter nem az ép eszéről ismeretes.
Összességében vannak értékes részek, szépen lehivatkozott források, érdekes belelátni a fiatalabb srác utóéletébe, de én csalódtam. Egy dokumentumregény ne legyen ennyire manipulatív, nem illendő.
Drukkolok Csengének, meg hajrá, fiatal írónő, meg gyarmati, meg minden....de tőlem nem fog menni az 5 csillagos moly értékelés :(
