Only a vampire can love you forever....really?

Ok, elvesztem...teljesen. Megint a kezembe akadt egy olyan sorozat, amit nem bírok letenni, mert magával ragadó, érzéki és teljesen elvarázsolt. J. R. Ward Fekete tőr testvériség sorozatáról van szó, két hete olvasom, de már az 5. kötetnél tartok, és nem bírok betelni vele.
Persze itt sem olyan vámpírokat látunk, amilyeneket mondjuk Drakulánál megszokhattunk, éppen ezért kezdem azt hinni, hogy már a félelmetes, emberi vérrel táplálkozó vámpír mítosz kezd "cikivé"válni, vagyis ha léteznek vámpírok, akkor nekik már célszerű lenne vagy csak a saját fajtársaikból inni, vagy pedig állatokon tengődni, mint tette azt a Cullen família és Louise. Talán a True Blood-os társaságnak megbocsátjuk, ha egyszer-egyszer emberi vért isznak, nem azt a szintetikus lötyit, de ugye akkor az esetek nagy többségében az ember átélheti a vámpír-szex adta gyönyöröket.
És itt vannak J.R. Ward vámpírjai: magasak, erősek, izmosak, tökéletes testükhöz tökéletes férfiasság járul, és minden vágyuk, hogy boldoggá tegyenek egy nőt, megkössék, magukénak tudják őket egy életen keresztül. Volt egy olyan halvány reményem, hogy pasi a szerző...mert hát milyen szép is lenne, ha egy férfi, mélyen magába nézve ilyen érzelmekkel rendelkezne, hogy elképzelhetetlenné váljon számára, hogy más nővel is együtt háljon. Hogy minden vágya az legyen, hogy azt az egy nőt kielégítse, és semmi más nem számítana. Mert Ward vámpírjai ilyenek....idáig kivétel nélkül, mindegyik talált magának párt, akivel el tudja képzelni az életét.
Szép dolog is ez...és természetesen mindezt egy nő írta.
Nőként persze mélyen egyetértek vele...szeretnénk, ha ilyenek lennének a férfiak. Ilyen odaadóak, szeretni valóak, csábítóak...hogy elhihessük, nekünk is van egy másik felünk, aki csak arra vár, hogy eggyé váljon velünk, és az örökkévalóságig szeressen...mert így teljes az élet.
Ward világa egy tökéletesen felépített világ. Olyan dolgokat látunk benne, ami minden embert megmozgat: szerelem, féltékenység, düh, harag, elfojtott vágyak, barátság és testvériség, összetartozás, hit és remény, elfogadás, önmegismerés stb. Senki sem tökéletes, de mindig van valaki, és mindig lesz is valaki, aki képes lesz elfogadni a hibáival együtt a másikat. Mindenkinek megvan a másik fele...csak türelmesnek kell lenni, és megtalálja.
Ajánlom mindenkinek: csajoknak, mert álmodozni jó...pasiknak, hogy lássák, miről álmodik a nő:) és persze nem elhanyagolható az izgalmas kerettörténet, háborúról jó és gonosz közt.

Eredet...Inception....most komolyan ez az év filmje??

Kezdem megszokni, hogy nem értek egyet a nagyobb oldalak kritikusaival, illetve azokkal, akik a filmeket reklámozzák. Azt mondták ezek a "nagy" emberek, hogy ha csak egy filmet akarsz megnézni az évben, akkor ennek a filmnek kell annak lennie.
Ok, bár én többet is meg szeretnék nézni, de mondtam magamnak, miért ne? Elvégre a trailer magával ragadó, látványos, mindenki szuperlativuszokban beszél róla, nézzük meg!
Nem rajongok a sci-fi kategóriáért, de ez a film nagyban alulmúlta a várakozásaimat.
Először is, álmok: ennyire egysíkú, valósághű álmokkal még a saját fejemben sem találkoztam, pedig mostanában eléggé jól működik az ágyam fölötti álomcsapda, nehezen álmodok. A trailerben nagyjából lelőtték az összes látványos elemet, ezeken kívül nagyon ritkán ámultam el, hogy nahát, ezek ilyet is tudnak?
Én másra számítottam: szürrealitásra, látványra, fantáziára...ehelyett kaptam pár megdőlt épületet, szenvedő álomjárókat, akik haldokoltak (könyörgöm, ha leszögezzük, hogy egy álomban bármi megtörténhet, akkor miért is nem álmodjuk azt, hogy felépülünk egy sérülésből? Vagy miért nem álmodunk magunknak páncélozott autót, ha lőnek ránk?), kemény akciójelenetekkel, lövöldözés, robbantás, ilyesmik.
A sztori ennek ellenére jól fel volt építve, bár nekem kicsit hiányzott az izgalom, hogy várjam, mi fog történni...kiszámítható volt.
És ami nekem a legjobban hiányzott....a végén az a katarzis, amit az ilyen témájú filmek után érezni szoktam...hogy igen, ezt most meg kell beszélnem valakivel, ezen el kell gondolkoznom....na, ez nem volt meg. Bár nyitva maradt a vége, bennem nem maradtak kérdések...és ez határozottan bosszantott.
Ha komolyan ez volt az év filmje, akkor tényleg nem éri meg idén moziba menni!

Twilight-saga: Eclipse

Kissé ideges voltam, amikor megvettük a jegyeket a premiernapra, hiszen az előző két részből kiindulva, nem fűztem túl sok reményt a Twilight 3. megfilmesített részéhez. Az adott egy kicsi többletet, hogy ismételten új rendező kapta meg a feladatot, vagyis lehetett abban reménykedni, hogy talán nem fogja elrontani. David Slade rendező nevét eddig főleg videoklipekből ismerhettük, de a film megnézése után nagyon remélem, az utolsó részre (vagy kettőre) is megtartják, mert amit alkotott, az személy szerint nekem nagyon tetszett.
Persze a nagyon tetszett kijelentésem mindenképpen az előző két rész borzalmaival szemben értendő, hiszen pl. a második rész, ami a könyvben egy nagyon tökéletesen megszerkesztett érzelmi sokkhatás volt, a filmen egy csöpögős, már-már cseppfolyós maszlaggá változott. Inkább volt nevetséges az a rész, mintsem megrendítő.
Ezek után most is adott egy izgalmas könyvalap, vámpírok és vérfarkasok, akik a közös ellenség miatt azonos oldalra állnak; egy bosszúra szomjazó vérszomjas vámpír, aki hadsereget szervez, hogy megbosszulja kedvese halálát; és a szerelmi háromszög, ami egyre élesebb helyzeteket eredményez Bella, Edward és Jacob között.
A film minden perce lekötötte a figyelmet...nem volt sem túl sok, sem túl kevés, szerintem a rendező megtalálta azt az egészséges középutat, ami miatt nemcsak a Robert Pattinson illetve Taylor Lautner miatt a mozikba betévedő lányoknak okoz a film kellemes élményt, hanem azoknak is, akik egy izgalmas mozira vágynak.
Persze vannak hibái...vannak felesleges jelenetek, amik a könyben nem éppen úgy történtek, pl nem Jessica mondta az érettségi beszédet, vagy nem derül ki a könyv végéig szinte, hogy ki is járt Bella szobájában és mindezt milyen céllal tette. Persze szerepet kellett adni azoknak a színészeknek is, hiszen egy jelenet miatt nem nagyon tudtak volna maradandót alkotni.
Személy szerint én sajnálom, hogy az eddig Victoriát játszó Rachelle Lefevre-től elvették a szerepét, úgy vélem, ő erőteljesebb karaktert hozott eddig is a felvillanásaiban, mint a mostani vörös hajú vámpír.
Összességében jó kis film volt, kellemesen szórakoztam, nem volt keserű szájízem a film végén, mint az első két rész után. A könyv továbbra is ezerszer jobb...de ez a film már közel volt:)

Ez az év is jól kezdődött!

2009. január 5. este 8 óra. Webber 60. születésnapjára rendezett musical gála a MüPá-ban. Ha azt mondom, hogy nagyon vártam ezt az estét, akkor nem teljesen mondok igazat...októberben vettük meg rá a jegyeket...és az utolsó héten már számoltam vissza a napokat...D-2; D-1 és felvirradt a nagy nap:)!

Ami mondhatni siralmas volt előtte...visszaszállni a mókuskerékbe egy hosszú szünet után nem egy szívmelengető érzés. Az ember szervezete hozzászokik a lustuláshoz, és már eleve sokkoló a korai kelés...aztán meg az ember nyakába hirtelen beleszakad a rengeteg tennivaló. Azt sem tudtam melyik munkámhoz kapjak...haza is kellett vinnem belőle...és igazából elment a kedvem az egésztől...de már megvolt a jegy, le lett szervezve a társaság, így erőt kellett venni magunkon! Egy dolog tartotta bennem a lelkesedést...Feke Pál...és a reményeim szerinti részlet a Jézus Krisztus Szupersztárból. Na, nem mellesleg, van jópár kedvencem Webber musicaljei közül...így azért az este nem ígérkezett rossznak.

És nem is volt az...még most is teljesen a hatása alatt vagyok. Nagyon jó helyen ültünk, tökéletesen lehetett hallani és látni...az előadók egyszerűen fantasztikusak voltak...bár magam részéről Gáspár Laci nem értem mit keres egy musicalben, de mindegy...ő nem nyűgözött le, de azt az egy dalt ki lehetett bírni (de lehet csak a hangosítás nem sikeredett jóra, és azért nyomta el a zene szinte teljesen a hangját).

Talán zenei alultájékozottságomat jelzi, hogy volt pár musical, amiről személy szerint még nem is hallottam, viszont a belőlük kiválasztott dalok igazán jók, hiába, mégis csak Andrew Lloyd Webber az alkotó. :)

Amikor az ember így egyben látja, hallja a legjobb dalokat, Magyarország előadóművészeinek krémjétől (bár még lettek volna ötleteim, akik ott lehettek volna)...az teljesen más érzés..emelkedett hangulat, teljes átszellemülés, hiszen a dalok legtöbbjét szinte kívülről fújja a közönség...leírhatatlan. Nem találom a szavakat, pedig igazán ritka dolog az ilyen :)!

És hát Feke Pál...nem titkoltan ő a kedvencem, köszönhetően a Társulat c. műsornak, mert előtte nem igazán hallottam róla. Hihetetlen hangja van...kevés ember képes kiváltani azt, hogy a hideg futkosson a hátamon (persze csak pozitív értelemben) amikor meghallom, de ő igen. A Getshemane vitt mindent ezen az estén is. Ez volt az előadás csúcspontja, utána már csak a finálé volt hátra. Tisztán, erőlködés nélkül énekel...látszik, hogy élvezi, amit csinál! A közönség pedig élvezettel hallgatja. Amúgy Pali énekelt még egy dalt, a második részben, A szerelem arcai (Aspects of Love) c musicalből, Vágy, boldogság, szenvedés címmel. Na, ez pl. tipikusan az a dal volt, amit ismertem, de csak most tudatosodott bennem, hogy ez is egy Webber musicalből való.

Összességében nagy élmény volt ez az előadás, magasan kvalifikált előadókkal, Magyar Bálint, Posta Victor, Mahó Andrea, Krassy Renáta, Gallusz Niki, az Adagio Együttes....utóbbival volt egy problémám...nemcsak nekem, a barátaimnak is. Az operaház fantomjából a Fantom... c dalt nem hallottam még ennyire rosszul. Szuper hangjuk van a fiúknak, minden dalban, amiben színpadra léptek maradandót tudtak adni számomra is, minden tiszteletem...de a Fantomot Christine nélkül elénekelni...ááá, hagyjuk. Olyan volt így, mint egy befejezetlen mondat, lógott a levegőben az egész, valami hiányzott.

Örömmel konstatáltam, hogy Puskás Peti megtanult énekelni...kövezzetek meg, de nekem a Megasztáros produkciója több volt, mint gyenge. Most a dala végére megjött a hangja, felszabadultan énekelt, és szép tisztán! Gratula neki, csak így tovább!

Remélem idén még eljutok musicalre, dolgozom az ügyön, addig meg marad az audio változat! És Feke Pál minden mennyiségben!

Barátság fonala....csomókkal??

Ez a kérdés foglalkoztat jelenleg. Vegyünk két lányt, évek óta épületes barátnők, jóban-rosszban összetartanak, aztán történik valami...és onnantól a kapcsolat bár fennmarad, de már csak nyűg...egyikük nyakán.
Éljenek a közhelyek, biztos a csomó az oka, ami a barátság fonalán megmarad...de azért ezzel szembesülni eléggé nehéz dolog. Hogy mikor keletkezett a csomó? Amikor kedves barátnőm egyik nyáron mindenáron be akarta nekem bizonyítani, hogy a távolban élő kedvese igenis hűséges hozzá, és meghívott, amikor a távolban élő kedves véletlenül meglátogatta...csak hogy találkozzam vele én is. Nos, a srác csak kihasználta, ennek nekem jelét is adta, amikor nem hallhatta barátnőm...igen kellemetlen 2 órát okozott nekem, de úgy voltam vele, hogy "rendben, játsszuk le!". Persze a bili előbb-utóbb kiborult, kiderült, nekem lett igazam...de addigra már valami megroppant bennem...elvégre nem arról szól a barátság, hogy őszintén megmondhatjuk a véleményünket, és nem kell kegyes hazugságok mögé burkolóznunk?
Persze megkötöttük az elszakadt fonalat, de az a fránya csomó...hogy tudod, hogy nem lehetsz vele őszinte, mert az első adandó alkalommal megpróbálja ellened fordítani...
Modorosság, örökös kimértség...jellemezhet ez egy barátságot?

minden kezdet nehéz...

Hogy miért is kezdek blogírásba? Magam sem tudom...illetve tudom, csak bevallani nem merem magamnak. Egyik kedvenc filmemben, az Apáca Showban idézett Mary Clerence nővér egy könyvből, melyben az állt, hogy ha "minden reggel azzal a gondolattal ébredsz, hogy író akarsz lenni, akkor egy nap azzá leszel"...jó, nem tökéletes az ídézetem, de a lényeg benne van...évek óta ezzel a gondolattal ébredek, van több regénykezdeményem, de talán az Ikrek-létemből fakadóan egyiket sem fejeztem be...és talán be sem fogom már fejezni.

Így talán ha ide leírom amiket gondolok, egyszer összeáll valamivé...vagy lehet csak összefüggéstelen gondolatok tömege lesz...

meglátjuk:)