Molnár Gergely: Antikvitás

Nincs új a nap alatt...ez a bibliai közmondás jut eszembe akkor, amikor az ókori mitológiára és annak továbbélésére gondolok. Nem olyan régen feladtam házi feladatnak a diákjaimnak, hogy írjanak arról, hogyan él tovább az ókori kultúra napjainkban. Ők nem voltak túl fantáziadúsak a feladat megoldásában, viszont azt nem lehet elvitatni, hogy a muzeális értékeken túl napjainkban is rengeteg helyen találkozhatunk mitologikus utalásokkal, történeti átvételekkel.

Molnár Gergely Antikvitás c. kötete többek között ezzel is foglalkozik. Az első része egy tanulmány, melynek Újragondolt mitológiák a címe. Megemlíti a ma oly népszerű filmeket és könyveket, mint a Harry Potter vagy A gyűrűk ura trilógia, a központi szervező azonban a Perszeusz-mítosz, melyre a közelmúltban két filmet is forgattak. Változatos, gördülékeny írásmódjával szinte beszélget az olvasójával, egyáltalán nem érezzük, hogy itt most egy komoly tanulmányról van szó, mert nem ez a cél. Nyílt kritikával illeti az amerikai hatásvadászatot, amivel azért valljuk be, szerintem sokan egyet is értünk. Én mindenképp.

Az antológia lényegi része azonban nem a tanulmány, hanem az azt követő irodalmi alkotások. A Tartaroszi pajor c. egy kétszereplős tragédia Ixion és Diké, az igazságosság istennőjének párbeszéde. Ixion halandó volt, ám megölte az apósát. Zeusz megtisztította a bűntől, felemelte az Olümposzra, ám Ixion túlzottan sokat büszkélkedett, na, meg Zeusz feleségére, Hérára is szemet vetett, így Zeusz egy örökké tűzben forgó kerékhez kötötte, és a büntetése az, hogy az örökkévalóságig így bűnhődjön. 

Molnár Gergely művében Ixion szelleme kiszabadul valahogy, időleges amnéziával küzdve szembetalálja magát Dikével, aki felelősségre vonja elkövetett tetteiért. 

Halandó és isten, férfi és nő kettőse feszül egymásnak, elkezdődik egy macska-egér harc a két szereplő között, pont, mint az életben. Itt a Nő felsőbbrendű, mind pozíciójában, mind érveiben. Bár párszor zavarba hozza a Férfi, mégis végig azt érezni, hogy esélytelen küzdelme, nem nyerhet. A tragédia a végén elkerülhetetlen. A mindig büszke Férfi nem tud előrébb jutni sem hízelgéssel, sem alázattal, sem keménykedéssel. A Nő bosszúja kegyetlen, mint általában a nők bosszúja. 

Örök igazságok hangzanak el, humorral fűszerezve, végig fenntartva az érdeklődést, egy felvonásba sűrítve a felemelkedést és a bukást, az életet és a halált. Ókori köntösbe bújtat egy olyan örök-érvényű emberi magatartást, mely mit sem változott az elmúlt pár ezer évben. Küzdeni olyan dolgokért, melyek gyakran lehetetlenek...ez viszi előrébb a társadalmat, és ez viszi előrébb az emberek sorsát is. A bukás benne van a pakliban, de ha mégis sikerül, a győzelem még édesebbé válik. Erről is szól ez a tragédia.

Személyes kedvencem a kötetből Posszeidón dédunokája c. elbeszélés. A mű 3 részből áll, központi gondolata a beteljesületlen szerelem, és hogy milyen hatással is van ez a szerelmesekre. Nem véletlen, hogy a történetet Ovidius: Átváltozások c. művére alapozza a szerző, hiszen Hippomenész és Atalanté történetét onnan ismerhetjük. Az első részben megismerjük Hippomenész vívódását, ahogy a beteljesületlen szerelem szenvedése szinte elemészti. A második részben egy metamorfózist láthatunk, reménytelen szerelmesek története fonódik egybe, láncot alkotva, egyik személyes tragédia következik a másikból. Megismerhetjük Ekhó nimfa és Narkisszosz történetét, hogyan emésztette fel a szerelem, a viszonzatlan és lehetetlen szerelem mindkét szereplőt. Magunkban sejtjük, hogy a történet végén Hippomenész is hasonló sorsra jut, a reménytelen szerelem őt is felemészti, ám a végén a szinte már-már XXI. századi csattanó új értelmet ad a történeteknek.

Zárásként a Dekadens című karcolatot olvashatjuk. Hádész elképzelt felemelkedését mutatja ez, amely zárszava is a kötetnek. Hádész és Zeusz szembenállása, két testvér, a kezdet és a vég. A múlt visszatér, újra és újra felemelkednek az eszmék, tért hódítanak, majd elenyésznek. A világ változik, de a lényeg ugyanaz marad. 

Az utolsó pár mondatával a szerző korának társadalomkritikáját fogalmazza meg. Nyersek és mellbevágóak a szavai, és valóban el kell gondolkoznunk azon, hogy tanulunk-e a történelemből, a múltból, vagy "elbuknak, mert elfelejtenek emlékezni."