Molnár Gergely: Antikvitás

Nincs új a nap alatt...ez a bibliai közmondás jut eszembe akkor, amikor az ókori mitológiára és annak továbbélésére gondolok. Nem olyan régen feladtam házi feladatnak a diákjaimnak, hogy írjanak arról, hogyan él tovább az ókori kultúra napjainkban. Ők nem voltak túl fantáziadúsak a feladat megoldásában, viszont azt nem lehet elvitatni, hogy a muzeális értékeken túl napjainkban is rengeteg helyen találkozhatunk mitologikus utalásokkal, történeti átvételekkel.

Molnár Gergely Antikvitás c. kötete többek között ezzel is foglalkozik. Az első része egy tanulmány, melynek Újragondolt mitológiák a címe. Megemlíti a ma oly népszerű filmeket és könyveket, mint a Harry Potter vagy A gyűrűk ura trilógia, a központi szervező azonban a Perszeusz-mítosz, melyre a közelmúltban két filmet is forgattak. Változatos, gördülékeny írásmódjával szinte beszélget az olvasójával, egyáltalán nem érezzük, hogy itt most egy komoly tanulmányról van szó, mert nem ez a cél. Nyílt kritikával illeti az amerikai hatásvadászatot, amivel azért valljuk be, szerintem sokan egyet is értünk. Én mindenképp.

Az antológia lényegi része azonban nem a tanulmány, hanem az azt követő irodalmi alkotások. A Tartaroszi pajor c. egy kétszereplős tragédia Ixion és Diké, az igazságosság istennőjének párbeszéde. Ixion halandó volt, ám megölte az apósát. Zeusz megtisztította a bűntől, felemelte az Olümposzra, ám Ixion túlzottan sokat büszkélkedett, na, meg Zeusz feleségére, Hérára is szemet vetett, így Zeusz egy örökké tűzben forgó kerékhez kötötte, és a büntetése az, hogy az örökkévalóságig így bűnhődjön. 

Molnár Gergely művében Ixion szelleme kiszabadul valahogy, időleges amnéziával küzdve szembetalálja magát Dikével, aki felelősségre vonja elkövetett tetteiért. 

Halandó és isten, férfi és nő kettőse feszül egymásnak, elkezdődik egy macska-egér harc a két szereplő között, pont, mint az életben. Itt a Nő felsőbbrendű, mind pozíciójában, mind érveiben. Bár párszor zavarba hozza a Férfi, mégis végig azt érezni, hogy esélytelen küzdelme, nem nyerhet. A tragédia a végén elkerülhetetlen. A mindig büszke Férfi nem tud előrébb jutni sem hízelgéssel, sem alázattal, sem keménykedéssel. A Nő bosszúja kegyetlen, mint általában a nők bosszúja. 

Örök igazságok hangzanak el, humorral fűszerezve, végig fenntartva az érdeklődést, egy felvonásba sűrítve a felemelkedést és a bukást, az életet és a halált. Ókori köntösbe bújtat egy olyan örök-érvényű emberi magatartást, mely mit sem változott az elmúlt pár ezer évben. Küzdeni olyan dolgokért, melyek gyakran lehetetlenek...ez viszi előrébb a társadalmat, és ez viszi előrébb az emberek sorsát is. A bukás benne van a pakliban, de ha mégis sikerül, a győzelem még édesebbé válik. Erről is szól ez a tragédia.

Személyes kedvencem a kötetből Posszeidón dédunokája c. elbeszélés. A mű 3 részből áll, központi gondolata a beteljesületlen szerelem, és hogy milyen hatással is van ez a szerelmesekre. Nem véletlen, hogy a történetet Ovidius: Átváltozások c. művére alapozza a szerző, hiszen Hippomenész és Atalanté történetét onnan ismerhetjük. Az első részben megismerjük Hippomenész vívódását, ahogy a beteljesületlen szerelem szenvedése szinte elemészti. A második részben egy metamorfózist láthatunk, reménytelen szerelmesek története fonódik egybe, láncot alkotva, egyik személyes tragédia következik a másikból. Megismerhetjük Ekhó nimfa és Narkisszosz történetét, hogyan emésztette fel a szerelem, a viszonzatlan és lehetetlen szerelem mindkét szereplőt. Magunkban sejtjük, hogy a történet végén Hippomenész is hasonló sorsra jut, a reménytelen szerelem őt is felemészti, ám a végén a szinte már-már XXI. századi csattanó új értelmet ad a történeteknek.

Zárásként a Dekadens című karcolatot olvashatjuk. Hádész elképzelt felemelkedését mutatja ez, amely zárszava is a kötetnek. Hádész és Zeusz szembenállása, két testvér, a kezdet és a vég. A múlt visszatér, újra és újra felemelkednek az eszmék, tért hódítanak, majd elenyésznek. A világ változik, de a lényeg ugyanaz marad. 

Az utolsó pár mondatával a szerző korának társadalomkritikáját fogalmazza meg. Nyersek és mellbevágóak a szavai, és valóban el kell gondolkoznunk azon, hogy tanulunk-e a történelemből, a múltból, vagy "elbuknak, mert elfelejtenek emlékezni."

Szép szem a kék szem....

...de még milyen szép. Különösen a tegnap látott Csúcshatás c. filmben volt szép szeme a főhőst alakító színésznek, Bradley Coopernek.
Az alapból szép szemekkel rendelkező színész egy lepukkant írót játszott, aki éppen írói válságban szenvedett, egy sort, de még egy szót sem volt képes leírni már hónapok óta. A barátnője elhagyta, élete kilátástalan volt, lakása egy szemétdomb.
Ekkor váratlanul találkozik volt sógorával, akit legszívesebben örökre elfeledett volna, de ez a találkozás megváltoztatja az életét. Sógora, az egykor piti kis díler, olyan anyaggal látja el, amivel teljesen képes lesz kihasználni a teljes agykapacitását, és megszületik a tökéletes Eddie Mora. Az események felgyorsulnak, főhősünk nagy mennyiségű pirulához jut, és teljesen megváltoztatja a saját életét.
Azonban a szerre többen is felfigyelnek, és egy igazi akciófilmmé változik a történet. Mozgalmas, folyamatosan pörgő események, és ami engem igazán lenyűgözött, az a képi világ.
Nagyon érdekes képi megjelenítést alkalmaznak a filmben, nagyon fontos a karakterek szeme. Bradley Cooper szemszínének változása a szer hatására még mélyebb, intenzívebb kékké válik, talán nem véletlen, hogy erre a mozzanatra talán emiatt is felfigyel az ember lánya. A szerről már leszokott volt feleség szeme üveges, szinte azt sem hiszem el, hogy lát rajta, nagyon éles a kontraszt.
A főhős black-outjának megjelenítése is megrendítő, szédítő látvány volt, ahogy az utcák elrohantak előttünk, szinte már bántó volt a szemnek, mégis magával ragadó.
Természetesen voltak a filmben olyan jelenetek is, amik nemcsak a látvány miatt voltak gyomorforgatóak, de összességében egy nagyon izgalmas történet elevenedett meg a szemünk előtt.
A keretbe foglalt történet kissé elcsépelt már, több filmben is láthatjuk ezt a mozzanatot,pl. a Pillangó effektusban is ezzel játszik a rendező.
Azért nem volt rossz elgondolkozni azon, hogy mi lenne, ha tényleg lenne egy olyan szer, ami a teljes agyat elérhetővé teszi. Azt hiszem, mindenki tudna vele mit kezdeni :))

Álmaim kezdete...

Mostanában gyakran gondolkodom azon, hogy mi a Sorsom, hogy mi terelt arra az útra, amin most járok, és amin tovább is szeretnék haladni.
Egyre több olyan apróságot fedezek fel az életemben, ami akár tudat alatt is, de arra késztetett, hogy bölcsész legyek, hogy írjak, ha úgy érzem szükségét, hogy megmutassam önmagam a világnak. Igen, rengeteg véletlen is közbejátszott, hogy most itt vagyok, olyan dolgok, amik nem saját magam miatt következtek be...egy sorrend a gimnáziumi jelentkezési lapon, egy sorrend az egyetemi jelentkezésben, egy kihagyott felvételi, egy érzés az első gyakorlati hetem után...de vajon mik voltak a gyökerek?
A Viasat3-on a héten ismétlik sokadjára Anne Shirley történetét, ami Lucy Maud Montgomery regényei alapján készült, és amit kislánykoromban annyira szerettem, a Váratlan utazással egyetemben. Azonban Anne történetét szinte mindig is magaménak éreztem. Az álmodozó kislány, aki megvalósítja a vágyait, írónő lesz belőle, férjhez megy az igaz szerelméhez, Gilberthez...csodálatos történet.
Aztán elolvastam a könyveket, és rá kellett jönnöm, hogy Anne mégsem azt az utat járta be L. M. Montgomery szerint, amit elképzeltem a filmek alapján. Anne a regényben megállapodott, lett egy csomó gyermeke, és csak a gyermekeinek szentelte az életét. Igaz, az akkori kor viszonyainak megfelelő életszemlélet ez, hiszen akkoriban a nők nem lehettek olyan ambíciózusak, legalábbis nem volt társadalmilag elfogadott.
Számomra tehát a filmbeli Anne élete volt fontos és meghatározó, hiszen ő képes volt harcolni az álmaiért, küzdött és sosem adta fel, még akkor sem, amikor teljességgel kilátástalan volt a helyzete.
Hogy milyen fontosak az ilyen történetek egy ember életében, azt most magamon tapasztalom. Felnőtt fejjel persze szerintem nem sokan gondolkodnak el, hogy mik voltak hatással a későbbi életükre, hogy miből merítettek erőt, de úgy érzem, számomra ez a történet sokat adott, hogy olyanná válhassak, amilyen most vagyok.
Ez azonban felvet bennem további kérdéseket...vajon a mostani kor gyermekei fognak-e maguknak találni olyan művet, ami erőt ad nekik ahhoz, hogy jó útra terelődjön a sorsuk, hogy megtalálják önmagukat. Vajon ezek a bugyuta rajzfilmek, amikben szellemileg alulteljesítő karakterek játsszák a főszerepet vajh mennyire fogják inspirálni a gyerekeket arra, hogy tevékeny életet éljenek? Vajon vissza fognak-e tudni emlékezni felnőttkorukban egy olyan szereplőre a film- vagy könyvélményeik alapján olyan emberre, akire hasonlítani szerettek volna, és tényleg értéket képvisel? Nem hiszem...de a remény hal meg utoljára.
Anne és Gilbert története szerintem örök. Kortalan, évtizedek múlva is értékközvetítő és szívhez szóló történet lesz...számomra mindenképp.

Musso mánia

Az egész nyáron kezdődött...életemben először...na, jó...másodszor sikerült nyernem egy játékon, amivel 5 könyvet minimális áron be tudtam szerezni. Hosszas kutatómunka után sikerült kiválasztanom azokat a sikerkönyveket, amiket az áruk miatt nem vettem volna meg, kivártam volna a könyvtári beszerzést. Így viszont otthonra megszerezhettem őket. Az egyik Musso: Ott leszel? c. könyve volt, amit úgy éreztem, muszáj megvennem, elvégre ha már valakit a francia Coelho-ként emlegetnek, az biztosan közel tud kerülni a szívemhez.
Egy varázslatos történet került a kezembe, bár nem állíthatom, hogy egyedülálló történet lett volna. Mindenki eljátszik a gondolattal, hogy mi lenne, ha megváltoztathatná a múltat. Egyik kedvenc filmem a Pillangó hatás is ezt a témát boncolgatja, így egy kissé áthallásos volt a történet. A szerelem leírása viszont kifejezetten pazar volt. Elliott és Ilena egymásnak lettek teremtve, de a sors elválasztotta kettejüket...egy buta véletlen, egy szörnyű baleset kettejük közé állt, Ilena halálán pedig Elliott sosem tudta túltenni magát.
De a sors közbeszól. Lehetőséget kap, hogy változtasson a múlton, csak egy a kérdés, hogy tud-e vele élni?
Imádtam a történetet, együtt sírtam és együtt nevettem a szereplőkkel. Gyönyörűen felépített mestermunka ez a regény, melynek minden egyes percét élveztem.

Nyár közepén beszereztem az És azután c. művét is, amit szintén nagyon vártam, de ez a könyv valahogy más volt, mint az első. A sors itt is nagy szerepet kapott, bár itt az elfogadáson volt a hangsúly, nem a megváltoztatáson. Hogy képesek vagyunk-e olyan élethelyzetbe kerülni, amikor elfogadjuk azt, amit a sors ránk mért, mindenféle ellenszegülés nélkül. Ha ez éppen a halál gondolata, akkor meg tudunk-e békélni az életünkkel, helyre tudjuk-e hozni a hibáinkat, ha tudjuk, hogy életünk a végéhez közeledik? Ma megnéztem a belőle készült adaptációt, ami meglepően jól sikerült. Voltak mondjuk problémáim a Nathant megformáló színésszel...szerintem kicsit gyér volt a játéka..bár az is lehet, hogy John Malkovich mellett törpült el a tehetsége. Mindenesetre az én Nathanem nem ilyen volt.
Az alapsztori szerint egy nagyon sikeres, gazdag ügyvéd, akit elhagyott a felesége, nem tudja feldolgozni kisfia hirtelen halálát, és mindezért magát hibáztatja. Aztán egy napon beállít hozzá egy orvos, furcsa dolgokat mond neki, amiből arra a következtetésre jut, hogy meg fog halni, és helyre kell hoznia az életét. A halál elfogadása, a megmásíthatatlan Sors elé álló ember fejlődése ez...átértékeli az életét, meglátja a szépségeket a létezésben, örülni kezd olyan dolgoknak, amiket eddig észre sem vett. A könyv olvasása közben az olvasó is átértékeli a saját életét, új megvilágításba helyez dolgokat, máshogy látja a világot. Velem legalábbis ez történt.
Ennél a könyvénél értettem meg igazán, hogy miért is hívják Musso-t a francia Coelho-nak. Coelho Veronika meg akar halni c. művében szintén ezek a gondolatok játsszák a fő szerepet, bár ott kissé más a történet, de a lényege ugyanaz.

És betetőzése a Musso mániámnak a Visszajövök érted c. kötet volt, amit tegnap éjjel olvastam végig. Nincs új a nap alatt, szokták volt mondani, a történet alapötlete több filmen is visszaköszön. Ez a könyve krimibe hajló, már-már thrilleres elemeket tartalmaz, végig fenntartja az olvasó figyelmét, nagyon érdekes és értékes megoldásokat láthatunk benne: imádtam például a két szerelmes együtt töltött évének leírását, amikor csak néhány mondatot hallunk az egyik, majd a másik szemszögéből. Igazán megkapó rész.
Ethan, gazdag pszichiáter, híres, jóképű, Amerika kedvence, ő mégsem boldog. 15 évvel ezelőtt változtatott az életén egy megérzés miatt, majd 5 évvel ezelőtt újra megtette. Szakított akkori kedvesével, aki számára az igaz szerelem volt, de jobbnak látta így. Musso ebben a könyvében is azt a kérdéskört boncolgatja, hogy a Sorsnak vagy Végzetnek milyen szerepe van az életünkben, mennyire van döntési helyzetünk, megváltoztathatjuk-e a megváltoztathatatlant, elkerülhetjük a sorsunkat?
Fordulatos, izgalmas mű, tele lélektannal és személyiségfejlődési kérdésekkel. A fordulat a végén meglepő volt, és nekem kissé erőltetettnek tűnt, de ez legyen az én bajom. Ettől függetlenül megkönnyeztem a végét, mint minden Musso könyv végét idáig sikeresen megsirattam.
Azért egyszer megkérdezném az írótól, hogy ő vajon hisz-e a "boldogan éltek, amíg meg nem haltak" fordulatban, bár kezdem azt hinni, hogy Musso akármennyire is szépen építi fel a történeteit, kinőtt a tündérmesékből.

Egy biztos, alig várom már a következő Musso könyvet magyarul, és csak azt sajnálom, hogy nem tudok franciául, hogy nem tudom őt eredetiben olvasni :)!

Fogadj rám

Felhívás lehetne ez keringőre, én mégsem ennek szántam...egyik kolléganőmmel toltam ki elvileg, amikor a téli szünetre könyvet adtam a kezébe...Musso: Ott leszel? c. kötete landolt a szünet előtt a táskájában és mivel én a könyv olvasása után lelkes Musso rajongóvá váltam, úgy éreztem, fontos küldetést végzek, hiszen egy újabb rajongót szerzek ennek a francia zseninek...Úgy érzem azonban, hogy ez annyira nem sikerült, bár azért adott még egy esélyt neki, hiszen a másik könyvét is elkérte.
Hiába, vannak olyanok, akik olyan könyveket szeretnek olvasni, amik szórakoztatóak, minden szinten kikapcsolják az embert...én is szeretem ezeket, csak valamiért mostanában inkább a lélektani, elgondolkodtató, gondolatébresztő könyvek kerültek a kezembe. Mindenesetre kissé bűntudatom is van a kolléganőm miatt, hiszen szegény szerintem már csak becsületből is elolvassa Musso-t, ha addig él is...így én is félretettem Coelho-t egy kis időre, és bár nem túl nagy lelkesedéssel, de belevágtam Jennifer Crusie Fogadj rám c. könyvébe, mivel kolléganőm ezt adta a kezembe.
És a fene aki megeszi, de nem bírtam letenni, amíg ki nem olvastam...nagyjából 4-5 órába telt, igazán könnyed, kellemes olvasmány, egy lányról, akit 33 évesen ejtett a pasija, mert nem adta be a derekát neki két hónap után; akinek az anyja miatt állandó önértékelési gondjai vannak, hiszen anyuka szerint egy telt nő nem lehet sikeres semmilyen téren, és a húga közelgő esküvőjére minimum két mérettel szeretné karcsúbbnak látni a lányát. Elveszett, dacos kockázatelemző, akit az exe még egyszer igyekszik alaposan megalázni...fogad egyik nagy ellenfelével, a jóképű sármőrrel, hogy nem lesz képes megdönteni a lányt egy hónapon belül....persze hősnőnk ezt meghallja, és eldönti, pokollá teszi a férfi helyzetét. A fogadást úgyis el fogja veszteni, de legalább ne találjon benne semmi szórakoztatót.
Szimpatikus karakterek, vicces szituációk jellemzik a regényt, nincs benne egy percnyi nyugalom sem, egyszerűen tálcán kínálja a jobbnál jobb falatokat a könyv, és az ember valahogy úgy lesz vele, mint a finom csokoládéval...ízlelgeti, kóstolgatja, és még többet akar belőle, ha elnyerte a tetszését...
Nos, engem levett a lábamról, bár szirupos volt, mesébe illő sztori, amolyan álmodozós történet, mégis kifejezetten jólesett álmodozni, hinni a csodában!
Mindez talán azért is ragadhatott meg engem annyira, mert kissé magamra ismertem Minervában...bár engem soha nem kényszerítettek arra, hogy ne egyek, vagy fogyókúrázzak, de az a fajta dac, ami egy-egy kapcsolatát jellemezte ennek a lánynak, kísértetiesen emlékeztetett a saját létemre. Inkább van egyedül az ember lánya, mint egy rossz kapcsolatban...és félő, hogy én sem merem majd elhinni, ha valaki tényleg engem szeretne... De álmodozni csak szabad róla!
Az viszont biztos, hogy kolléganőm fog még nekem hozni ilyesmi könyveket...mert néha jó érzés csak azért olvasni, hogy az ember eltöltsön egy kellemes délutánt egy könyv társaságában, és jól szórakozzon. A mélyebb gondolatok meg jöhetnek máskor! :)

Az isteni formula

Kissé szkeptikus voltam...valahogy ez velem mindig így van, amikor egy olyan könyvet veszek a kezembe, ami Istenről, esetlegesen vallásról szól. Szerintem egy ember minél többet tanul a vallásokról, annál kevésbé fog hinni, annál kevésbé tud majd bízni a teremtő létezésében.
Ez a könyv azonban más síkra helyezi a vallásosságot. A tudományosság mindent megváltoztatott, a felvilágosodás korszakától az európai ember egyre hitetlenebbé vált, hiszen sorra dőltek meg azok az elméletek, amiket a Biblia állított. Gondoljunk csak Darwin elméletére, miszerint a föld élet az egyedfejlődéssel teljesedett ki. Hol van itt helye Ádámnak és Évának? Sehol.
Einstein utolsó üzenete azonban feltételezni véli a teremtés intelligens, megtervezett mivoltát...nem akarok poént lelőni, sem azt, hogy valakitől elvegyem a heuréka-élményt, amit ez a könyv nyújtani tud.
Egy biztos, teljesen humán beállítottságú lelkemnek kifejezetten jól esett, hogy olyan fizikai elméletekről olvashattam, amikről eddig csak nagy vonalakban hallhattam, és most egy kicsit nekem, laikusnak is érthetővé tudott tenni az író olyan dolgokat, mint húrelmélet, relativitáselmélet, kvantumfizika stb. Nagy élmény volt belemélyedni ezekbe a dolgokba.
És a végén átértékeltem a hitem...átértékeltem, mert eddig is tisztában voltam azzal, hogy a keleti vallások és filozófiák közelebb vannak a valósághoz, számomra sokkal hihetőbbek voltak eddig is. (számomra kissé erőltetettnek tűnik a Biblia magyarázata, már dos Santos értelmezése, de ez legyen a legnagyobb problémánk vele)
Izgalmas könyv, néha azért túl száraz a tényanyag, de ettől függetlenül érdekes olvasmány.

Nácizmus és a Harry Potter

Mindig is szerettem a Potter könyveket, mert annyi mindent lehet belőle tanulni és tanítani is...Szinte észrevétlenül nevelnek ezek a könyvek, a gyerekek ugye együtt nőnek fel Harry-vel, amihez nagy segítséget nyújt az írónő is, hiszen egyre bővülnek az információk, amivel a gyerekek megismerkedhetnek.
Az alapvető emberi kapcsolatok, barátok és ellenségek világa szépen lassan tágul ki a gyermekek előtt, először csak az iskolai hierarchiát láthatják, majd kitárul a világ, megismerkedhetnek a politika világával, azzal, hogyan irányítják a mindennapi életet, és esetlegesen milyen árnyoldalai vannak a hatalomnak.
Az utolsó részekben aztán előtérbe kerülnek az előítéletek...a hetedik részben ez egyenesen üldöztetéssé válik. A könyv olvasása közben is akaratlanul beugrott a náci Németország brutalitása, amit a zsidókkal műveltek, de a filmben ez szinte ijesztő méreteket öltött. Mintha egy az egyben az lett volna a koncepció, hogy adjunk egy fricskát a németeknek, mert miért ne? Harry egy olyan ember hajszálát kapta a százfűlé-főzethez, akinek a bőrkabátja megszólalásig hasonlított az SS tisztek egyenruhájához, már csak a karszalag hiányzott. A minisztériumban, főleg Umbridge szobájában felfedezhetünk propaganda termékeket, szórólapokat, újságokat a "sárvérűek kártékony voltáról", amik címoldalán azok a tipikus "szocreál" képek vannak, amiket láttunk anno a régi rendszerben is, és a németeknél is.
Nem említeném ezt hibaként...talán könnyebb lesz a butácskább diákoknak megmagyarázni a nácizmus mibenlétét, ha látták a filmet, és az aranyvérű-sárvérű szembenállás hasonlítható az árja-zsidó szembenálláshoz.
Bár azért ennél a mozifilmnél nem szükséges ennyire elveszni a részletekben, egy nagyon jó kis adaptációt láthattunk a vásznon, bár nekem azért volt hiányérzetem. Emlékszem, amikor olvastam a könyvet, kíváncsi voltam pár dologra, legalábbis arra, hogyan fogják ezt a filmvásznon megoldani. Pl. Luna szobájára, aminek plafonján egy freskó volt a barátairól; vagy Godric Hollow's egyik házának maradványaira, igen, amiben Harry megmenekült, a szülei pedig meghaltak...kíváncsi voltam az emlékműre, ami a képzeletemben gyönyörű emlék volt, és ilyenkor mindig érdekel, hogy vajon a rendező hogyan látja ezeket? Nos, ezeket úgy tudták megoldani, hogy nem oldották meg...kimaradtak a jelenetek, vagy megváltozott a kép. Azért ezt is értékelni kell, elvégre a megvalósíthatatlan dolgok ma már arra utalnak, hogy az író fantáziája csodálatos volt:)
Összességében nem volt rossz film, izgalmas volt, vicces, báár, a rádióadások poénjait nagyon hiányoltam, az valahogy feldobta volna a néha talán túlzottan nyomasztó jeleneteket, hiszen a könyvben ezek is továbbvitték a történetet.
Hatásos résznél hagyták abba...jutott is, maradt is! Azért azt végiggondoltam, lehet a felezett részeket előbb el kellett volna kezdeni...