Hírzárlat...A balassagyarmati túszdráma

Egy dokumentumregény a szülővárosomról. Balassagyarmat híre s neve nem jut el túl messzire, sokan vannak kis hazánkban, akik azt sem tudják róla, hogy merre van. Ami azért valljuk be, nem vet jó fényt a tudatlanokra.
Ez a ma közel 16 ezer fő lakosú kisváros már a 13. század óta létezik, 1919-ben vérrel és harccal vívta ki azt, hogy Magyarországhoz tartozzon, amiért meg is kapta a Civitas Fortissima, vagyis a Legbátrabb város kitüntető címet (igaz, megkésve vált ez hivatalossá, de az érdem a gyarmatiaké). A város 1950-ig Nógrád megye székhelye, majd 1973-ban egy eseménnyel kétes hírnévre is szert tett. Egy fiatal testvérpár fegyverekkel betört az akkori Geisler Eta Lánykollégiumba, túszul ejtette a vidékről vasárnap visszaérkező lányokat, majd pénzt és szabad országelhagyást követeltek. Így akartak ugyanis Nyugatra jutni. (csak érdekességképp, az első két általános iskolai évemet abban a teremben töltöttem, ahol az eset történt. Csak akkor már értelemszerűen nem kollégiumként, hanem Általános iskolaként funkcionált.)
Bár koromnál fogva saját tapasztalatom nem lehet az eseményekről, ezzel mondjuk az írónő is így van, hiszen nagyon fiatal, de azért van fogalmam arról, mi folyt azokban az időkben a városban. Hogy miért? Mert ez az esemény téma....téma azoknál, akiket érdekel Balassagyarmat múltja, és természetesen téma annál a generációnál, aki akkor volt fiatal, vagy idősebb, de ismerte a résztvevőket. Márpedig a városban a két Pintye fiút mindenki ismerte, ha máshonnan nem is, hallomásból. Mert hírük volt...éppen ezért nagyon nagy bátorságra vall Hatala Csengétől, hogy megírta ezt a könyvet, a helyiektől fog kapni hideget, meleget.
 Érezni a műből az odaadást, a téma iránti elköteleződést, de ami nekem hiányzik, az a szakmai alázat a téma iránt. Túlzottan a sajátja a téma, túlzottan elfogult, és egy tényregénynél nagyon rossz húzás, ha ezt ki lehet érezni, mondhatni amatőr húzás. Jó, nyilván egy amatőr íróról beszélünk, aki sem nem történész, sem nem bölcsész (vagy legalábbis én nem tudom), de szerintem nem ártott volna kikérni egy ilyen típusú szakember véleményét a művéhez.

És akkor jöjjenek a részletek, aki még nem olvasta, mostantól ne olvassa tovább a soraimat.
A két fiú ebben a regényben egyértelműen áldozat....a szülők áldozata, szegény, elhanyagolt párák, akiknek apuci/anyuci mindent megadott, akik megvehették a fél várost, de szegények lelkileg el voltak hanyagolva, mert csak pénzt kaptak, szeretetet nem.... De ne felejtkezzünk meg róla, hogy itt a lányok az áldozatok!
A benti dolgokról alig tudunk meg valamit. Senki nem beszélt róla...néhány elejtett félmondat büntetésről, terrorizálásról (főleg lelki oldalról), de arányait tekintve a két fiú szemszögét láttuk főleg az eseményeket. Ez sem segít abban, hogy objektív képet kapjunk a szereplőkről. 
Kevés szó van az előzményekről, a fókusz el van tolva, mindenáron belénk akarja sulykolni az írónő, hogy a fiúk nem velejéig rosszak. Barátokat szólaltat meg, tanárokat... Laikus olvasó szimpátiát fog érezni a könyv elolvasása után, megkedveli a fiúkat, sajnálja a sorsukat. Azt megértem, hogy a lányok visszaemlékezéséből viszonylag kevesebb van. A csendes, sarokban meghúzódó karakterek nem is fognak beszélni, nekik van éppen elég bajuk, és azt veszem észre, hogy a Stockholm-szindrómát mutató karakterek erőteljesebben kommunikáltak...és sajnos azt látom, hogy az írónő is hasonló "kórságban" szenved, Hegedűs Henrik írta egy januári cikkében, hogy ha kortársa lenne a regény hőseinek, akkor Pintye András rajongója lenne....nos, igen. De én speciel nem erre voltam kíváncsi.
A fiatalabbik testvér megszólaltatása valóban szenzáció...biztos nagy munka és szervezés áll mögötte. Bár én a temetői jelenetet kissé morbidnak érzem, akarva-akaratlanul Mathilde de la Mole jutott eszembe a Vörös és feketéből, és az a karakter nem az ép eszéről ismeretes.

Összességében vannak értékes részek, szépen lehivatkozott források, érdekes belelátni a fiatalabb srác utóéletébe, de én csalódtam. Egy dokumentumregény ne legyen ennyire manipulatív, nem illendő.
Drukkolok Csengének, meg hajrá, fiatal írónő, meg gyarmati, meg minden....de tőlem nem fog menni az 5 csillagos moly értékelés :(

Aktus...karácsonyra!

Nagyon vártam már, hihetetlen jó volt a marketingje a könyvnek, az előzménynovellák, a Borsban megjelenő rövid írások Sz. Igorról, majd a könyvrészletek szintén ebben a napilapban...mind-mind felcsigázták az érdeklődésemet.
A könyv első fejezete pedig végképp betett...én úgy voltam vele, hogy szép lassan fogok haladni, kiélvezem minden egyes részét az Aktusnak...de egy ilyen shakespeare-i kezdés után muszáj volt minél hamarabb a végére jutni, de legalábbis a csúcspontig mindenképp. :)

Két cselekményszál, több nézőpont, gyakori szemszögváltások teszik igazán izgalmassá a történetet. A szereplők élete több ponton fonódik össze, elég sokszor Shakespeare jutott eszembe...nemcsak a véletlenek miatt, hanem a tragédiák végkifejlete is aggasztott...

Ami nagyon szerethetővé teszi a könyvet, az a karakterek sokszínűsége. Szerintem mindenki megtalálhatja a magának való ideált, legyen az a követendő példa vagy az ideális pasi.
Fényes Laura egy érett, szabad nő, aki a saját lábán áll és csak boldog akar lenni végre. Bár nem tud túljutni előző kapcsolatán, felrémlenek előtte hibái, de tanul a múltból, igyekszik továbblépni.
Anna számomra egy naiv, álomvilágban élő fiatal lány, aki megőrizte önmagát a legnagyobb mocsok közepén is, tisztességes, hűséges, a legtöbb pasi álma. Párja, Anton, a jó útra tért rosszfiú, aki képes volt lemondani a drogról és az alvilágról a szerelméért, a legtöbb huszonéves lány álompasija.
Dr. Lengyel Dávid nekem ebben a kötetben mellékszereplővé zsugorodott, szerintem nem csak én vagyok így ezzel, megjelenése a műben is késleltetett, de karaktere változáson ment keresztül, felemásak az érzéseim vele kapcsolatban.
Egy biztos, szerintem a harmincasok körében Dr. Szentesy Róbertnek lesznek komoly rajongói, nálam legalábbis ő viszi a pálmát...na, jó, nem egy Mr. Darcy, de számomra közelít, főleg, amikor már jobban megismerjük.
Külön tetszett Laura társának karaktere, főleg azért, hogy a szerző még egy mellékszereplő életébe is tett fordulatot, amin el lehet gondolkodni. Judit élete szerintem sokaknak példa lehet arra, hogy az álmaink megvalósításához ragaszkodnunk kell, hiszen csak egyszer élünk.

Fontosnak tartom kiemelni, hogy ez az ifjú író nemcsak egy végletekig izgalmas történetet írt, hanem tanít is a történetével. Nemcsak a pszichológiai részekre gondolok, hanem a gésa-vonalra. Nem hivalkodó, nem tudálékos, de az elcsepegtetett információk nagyon hasznosak, és sokat lehet belőlük tanulni. Én anno Lőrincz Laci bácsi könyveiből tanultam sokat, még az egyetemen is alkalmazni tudtam pl Huang ti császár történetét.
Szerintem a most felkapott regényekben több ilyenre lenne szükség, a fiatalokat még a klasszikusok felé is oda lehet fordítani.  Frei Tamás trilógiájában pl. Passuth László: Nápolyi Johannája kap fontos szerepet, a Twilight-saga hatására szerintem megugrott az Üvöltő szelek népszerűsége is.

Összességében egy nagyon izgalmas történetet olvashatunk, van itt minden, mint a búcsúban. Szerelmi sokszögek, kaland, izgalom, kiélezett helyzetek, meglepő fordulatok, shakespeare-i véletlenek, csehovi fegyver a színpadon...
 Csillagos 5-ös a könyv, mind a közel 900 oldalát nagyon élveztem :)



 

100 szóban Budapest pályázat

Az 59-es villamoson

Kinézett az ablakon. Az esőcseppek lassan gördültek tova és elmosták a suhanó várost. Tekintete a semmibe révedt, álmokat keresett, melyek tovatűntek; álmokat, melyeket félt végigálmodni. A pillantása a kezére tévedt, jobbján a karikagyűrűvel, melyet vágyakozva simított végig.
Figyeltem őt. Kezein minden eret tökéletesen lehetett látni, megtörte testét az idő, de eleganciája nem kopott meg az évek alatt. Barna kiskosztüm, kontyba fogott haj, rózsaszín rúzs és hófehér gyöngysor. Nyolcvan felé járhatott.
Leszálláshoz készülődött. Randevúja volt. Valahol, a megállón túl egy öregúr várta, kinek kihunyt szemében újra fiatal lehetett.

Új felfedezésem: Lakatos Levente

Az újszülöttnek minden vicc új, de ennek a fiatal srácnak már annyiszor botlottam a nevébe, hogy nem hagyhattam ki a könyveit. A nyár hosszú, olvasni szeretek, szóval nekiugrottam. A LoveClubbal kezdtem, majd egy könyvnyi szünet után elolvastam a Bomlást is. Összességében elmondható, hogy határozottan fejlődik a szerző, egyre érettebb a gondolkodása és egyre jobban bonyolítja a cselekményt.

A LoveClubnál először azt kellett megszokni, hogy Budapest a helyszín. Merész húzás egy olyan országba helyezni a történetet, ahol ugyan elvétve akadnak furcsa esetek (volt ugye túszdrámánk is Balassagyarmaton a 70-es években, meg azért ott a balástyai rém, aki csak azért nem sorozatgyilkos kategória, mert a saját családját irtotta akkurátusan), de nem jellemző, hogy a Gyilkos elmék nálunk kószálnának szabadlábon...
A Bomlásnál ez már nem okozott gondot, a magyar felső tízezer szórakozásairól számtalan "szakirodalom" jelent már meg, riportkönyvek és önéletírások dolgozzák fel milyen lehet egy luxusprostituált élete, szóval sokkal reálisabbnak, kevésbé elrugaszkodottnak tűnt a téma.
Furcsa volt számomra, ahogy a főhősnők "kezébe" adja a témát a szerző. A LoveClubban egy fiatal újságíró-gyakornok találja meg az összefüggést a rejtélyes öngyilkossági hullám és egyik lakótársának meggyilkolása közt, majd maga is majdnem áldozattá válik. A Bomlásnál pedig azt látjuk, hogy egy lelkes, írónak készülő fiatal nő, túl egy váláson saját maga keresi fel a "témáját", ami aztán közvetve, de a veszte is lesz.
A negatív karakterek között is akad hasonlóság, szexuális beállítottságuk, hányatott gyermekkoruk mindenképpen közös nevezőre hozza Bloodsmoke20-t és Flóriánt. Sajnos a Bomlás egyik legnagyobb csalódása is ehhez köthető, hiszen amikor Flórián elkezdi ecsetelni sanyarú gyerekkorát, felrémlett bennem Christian Grey alakja, és feltettem magamban a kérdést, hány bőrt lehet még lehúzni az 50 árnyalat trilógiáról. Szerencsére azonban nem olyan irányt vett a történet, de azért az csak megmaradt bennem, hogy rendben, szexualitással el lehet adni voltaképp mindent, de kellene már valami tényleg eredeti ötlet.
A visszatérő karakterek jellemének változása üdítőleg hatott, bár tény, egyikük élete sem haladt éppen a legtökéletesebb irányba. Nem misztifikálta túl a szerző az életüket, nem vitte túlzásba a kesergést sem, átlagos, hétköznapi embereknek mutatta be őket, akik jók a szakmájukban, de küzdenek magánéleti gondokkal, megvan a maguk keresztje. Ezáltal is közelebbi lesz a történet, hihetővé és reálissá válik.
Ügyesebbek az elhallgatásai, a nyitva hagyott kérdései a szálak közötti váltásoknál.
Egyértelmű a szerző fejlődése és talán ez is azt erősíti meg bennem, hogy a Barbibébit lehet nem fogom egyhamar a kezembe venni...

Hogyan játszhat az Alkonyat a szürke 50 árnyalatában?

...úgy, ahogyan azt E. L. James megírta. Általában nem szívelem elolvasni a nagy sikerkönyveket rögtön megjelenésükkor, pláne, ha egy sorozatról (esetünkben trilógiáról) van szó. Mert ugye felmerül bennem, hogy mi van akkor, ha nagyon izgalmas a történet, rögtön tovább szeretném olvasni, és nincs túl nagy kedvem éveket várni a folytatásra. 

A szürke ötven árnyalatával azért tettem kivételt, mert kíváncsivá tett, hogy miért is folyik ez a könyv a csapból is. Lehet, hogy ez a csapból folyás az Ulpius kiadó amúgy is nagyon ütős marketingjének köszönhető, de tény, a könyv világszinten hatalmas siker, ahol csak megjelenik, vezeti az eladási listákat, valóságos őrület övezi a kötetet.

Annyi előtanulmányom volt a történetről, hogy valami szado-mazo dolog lesz a képben, ebben áll a történet újdonsága. 

Tényleg ebben áll, és ebben ki is merül a dolog, hiszen a történet olvasása közben folyamatosan az az érzése az embernek, hogy ezt mintha már láttuk volna valahol. 

Adott egy fiatal, egyetemista lány, törékeny teremtés, akinek van egy bohókás anyja, aki már a sokadik férjét fogyasztja; az életében jelen van a már nem az anyjával élő, de nagyra becsült nevelőapja is, akivel tartja a kapcsolatot. A lány kissé esetlen, esik-kel, igazán gyámoltalan teremtés tud lenni. Nem mellesleg sosem volt még szerelmes, nem nagyon engedett közel magához senkit. Kísértetiesen hasonlít Ana karaktere Bella Swanhoz. 

A könyv férfi főhőse egy sikeres, fiatal milliomos, akinek szépségétől elakad a nők szava, kihagy a lélegzete és az a minimum, hogy rögtön zavarba jönnek, hacsak Christian Grey rájuk emeli a tekintetét. Bár a gondolatokban nem tud olvasni, ennek persze többször hangot is ad, de azért ő is eléggé Edwardos fazonra sikeredett.

A történetet a lány szemszögéből láthatjuk, belső vívódás hosszú sora, amikor is kiderül, hogy lehet megvan az Igazi, csupa nagybetűvel, csak van egy kis probléma az illetővel...amolyan mellékes járulék, egyfajta vérszomj, mint Edwardnál...szóval ez a rendkívüli pasi keményen szereti...szó szerint.

Amikor ez kiderül, magára valamire adó, erős akaratú, határozott fiatal nő valószínűleg fejvesztve menekül, mert miért is hagyná saját magát alávetni egy pasinak, és miért is hagyná, hogy a férfi megalázza őt, vagy testileg bántalmazza...de hát ugye melyik lány nem venné észre, hogy a férfi sérült hajlamai mögött valami nagy-nagy lelki trauma állhat, amit majd ő meggyógyít. 

Tipikus női hozzáállás tehát: majd én megjavítom, ami elromlott. Lehet ebben élte le az életét, de majd én megváltoztatom, majd én normális embert faragok belőle. Ez az a hozzáállás, amire átlagasszonyok ezreinek ment rá az élete...."jaaj, hát kicsit többet iszik a kelleténél, de majd ha összeházasodunk, nem lesz erre szüksége"..."ó, hát igen, az előző nőit mind megcsalta, az utolsót is miattam hagyta el, de hát engem miért akarna megcsalni?!"...Ana valószínűleg arra gondolt, hogy a szerelem majd legyőzi Christian szadista hajlamait...óó jee! 

A cselekmény bonyolítása....ja, igen, az kellene egy történetbe, bonyolítás....de itt nincs, semmi. Egyenes vonalon halad a történet, sallangmentesen, nagy kérdések maximum abban rejlenek, hogy mikor és hányszor teszi magáévá Christian Anát...és persze milyen módon. 

Az biztos, szexszel mindent el lehet adni, legyen az bármilyen könyv...amekkora visszhangja volt a sztorinak, vártam valami Sade márkis beütést, de azért örülök, hogy nem egy új Justine-t tarthattam a kezemben.

Azért ekkora felhajtásra én egy kicsit többet vártam....a sztori lapos, a karakterek túlzottan tipikusak, aki kicsit ért a pszichológiához annak meglepetéseket sem okoz a történet....viszont annyi haszna van a ponyvás stílusnak, hogy gyorsan túl lehet esni rajta. Nincsenek túlbonyolítva a mondatok, 2 délután alatt kivégezhető...aztán felejthető....

Molnár Gergely: Antikvitás

Nincs új a nap alatt...ez a bibliai közmondás jut eszembe akkor, amikor az ókori mitológiára és annak továbbélésére gondolok. Nem olyan régen feladtam házi feladatnak a diákjaimnak, hogy írjanak arról, hogyan él tovább az ókori kultúra napjainkban. Ők nem voltak túl fantáziadúsak a feladat megoldásában, viszont azt nem lehet elvitatni, hogy a muzeális értékeken túl napjainkban is rengeteg helyen találkozhatunk mitologikus utalásokkal, történeti átvételekkel.

Molnár Gergely Antikvitás c. kötete többek között ezzel is foglalkozik. Az első része egy tanulmány, melynek Újragondolt mitológiák a címe. Megemlíti a ma oly népszerű filmeket és könyveket, mint a Harry Potter vagy A gyűrűk ura trilógia, a központi szervező azonban a Perszeusz-mítosz, melyre a közelmúltban két filmet is forgattak. Változatos, gördülékeny írásmódjával szinte beszélget az olvasójával, egyáltalán nem érezzük, hogy itt most egy komoly tanulmányról van szó, mert nem ez a cél. Nyílt kritikával illeti az amerikai hatásvadászatot, amivel azért valljuk be, szerintem sokan egyet is értünk. Én mindenképp.

Az antológia lényegi része azonban nem a tanulmány, hanem az azt követő irodalmi alkotások. A Tartaroszi pajor c. egy kétszereplős tragédia Ixion és Diké, az igazságosság istennőjének párbeszéde. Ixion halandó volt, ám megölte az apósát. Zeusz megtisztította a bűntől, felemelte az Olümposzra, ám Ixion túlzottan sokat büszkélkedett, na, meg Zeusz feleségére, Hérára is szemet vetett, így Zeusz egy örökké tűzben forgó kerékhez kötötte, és a büntetése az, hogy az örökkévalóságig így bűnhődjön. 

Molnár Gergely művében Ixion szelleme kiszabadul valahogy, időleges amnéziával küzdve szembetalálja magát Dikével, aki felelősségre vonja elkövetett tetteiért. 

Halandó és isten, férfi és nő kettőse feszül egymásnak, elkezdődik egy macska-egér harc a két szereplő között, pont, mint az életben. Itt a Nő felsőbbrendű, mind pozíciójában, mind érveiben. Bár párszor zavarba hozza a Férfi, mégis végig azt érezni, hogy esélytelen küzdelme, nem nyerhet. A tragédia a végén elkerülhetetlen. A mindig büszke Férfi nem tud előrébb jutni sem hízelgéssel, sem alázattal, sem keménykedéssel. A Nő bosszúja kegyetlen, mint általában a nők bosszúja. 

Örök igazságok hangzanak el, humorral fűszerezve, végig fenntartva az érdeklődést, egy felvonásba sűrítve a felemelkedést és a bukást, az életet és a halált. Ókori köntösbe bújtat egy olyan örök-érvényű emberi magatartást, mely mit sem változott az elmúlt pár ezer évben. Küzdeni olyan dolgokért, melyek gyakran lehetetlenek...ez viszi előrébb a társadalmat, és ez viszi előrébb az emberek sorsát is. A bukás benne van a pakliban, de ha mégis sikerül, a győzelem még édesebbé válik. Erről is szól ez a tragédia.

Személyes kedvencem a kötetből Posszeidón dédunokája c. elbeszélés. A mű 3 részből áll, központi gondolata a beteljesületlen szerelem, és hogy milyen hatással is van ez a szerelmesekre. Nem véletlen, hogy a történetet Ovidius: Átváltozások c. művére alapozza a szerző, hiszen Hippomenész és Atalanté történetét onnan ismerhetjük. Az első részben megismerjük Hippomenész vívódását, ahogy a beteljesületlen szerelem szenvedése szinte elemészti. A második részben egy metamorfózist láthatunk, reménytelen szerelmesek története fonódik egybe, láncot alkotva, egyik személyes tragédia következik a másikból. Megismerhetjük Ekhó nimfa és Narkisszosz történetét, hogyan emésztette fel a szerelem, a viszonzatlan és lehetetlen szerelem mindkét szereplőt. Magunkban sejtjük, hogy a történet végén Hippomenész is hasonló sorsra jut, a reménytelen szerelem őt is felemészti, ám a végén a szinte már-már XXI. századi csattanó új értelmet ad a történeteknek.

Zárásként a Dekadens című karcolatot olvashatjuk. Hádész elképzelt felemelkedését mutatja ez, amely zárszava is a kötetnek. Hádész és Zeusz szembenállása, két testvér, a kezdet és a vég. A múlt visszatér, újra és újra felemelkednek az eszmék, tért hódítanak, majd elenyésznek. A világ változik, de a lényeg ugyanaz marad. 

Az utolsó pár mondatával a szerző korának társadalomkritikáját fogalmazza meg. Nyersek és mellbevágóak a szavai, és valóban el kell gondolkoznunk azon, hogy tanulunk-e a történelemből, a múltból, vagy "elbuknak, mert elfelejtenek emlékezni."

Szép szem a kék szem....

...de még milyen szép. Különösen a tegnap látott Csúcshatás c. filmben volt szép szeme a főhőst alakító színésznek, Bradley Coopernek.
Az alapból szép szemekkel rendelkező színész egy lepukkant írót játszott, aki éppen írói válságban szenvedett, egy sort, de még egy szót sem volt képes leírni már hónapok óta. A barátnője elhagyta, élete kilátástalan volt, lakása egy szemétdomb.
Ekkor váratlanul találkozik volt sógorával, akit legszívesebben örökre elfeledett volna, de ez a találkozás megváltoztatja az életét. Sógora, az egykor piti kis díler, olyan anyaggal látja el, amivel teljesen képes lesz kihasználni a teljes agykapacitását, és megszületik a tökéletes Eddie Mora. Az események felgyorsulnak, főhősünk nagy mennyiségű pirulához jut, és teljesen megváltoztatja a saját életét.
Azonban a szerre többen is felfigyelnek, és egy igazi akciófilmmé változik a történet. Mozgalmas, folyamatosan pörgő események, és ami engem igazán lenyűgözött, az a képi világ.
Nagyon érdekes képi megjelenítést alkalmaznak a filmben, nagyon fontos a karakterek szeme. Bradley Cooper szemszínének változása a szer hatására még mélyebb, intenzívebb kékké válik, talán nem véletlen, hogy erre a mozzanatra talán emiatt is felfigyel az ember lánya. A szerről már leszokott volt feleség szeme üveges, szinte azt sem hiszem el, hogy lát rajta, nagyon éles a kontraszt.
A főhős black-outjának megjelenítése is megrendítő, szédítő látvány volt, ahogy az utcák elrohantak előttünk, szinte már bántó volt a szemnek, mégis magával ragadó.
Természetesen voltak a filmben olyan jelenetek is, amik nemcsak a látvány miatt voltak gyomorforgatóak, de összességében egy nagyon izgalmas történet elevenedett meg a szemünk előtt.
A keretbe foglalt történet kissé elcsépelt már, több filmben is láthatjuk ezt a mozzanatot,pl. a Pillangó effektusban is ezzel játszik a rendező.
Azért nem volt rossz elgondolkozni azon, hogy mi lenne, ha tényleg lenne egy olyan szer, ami a teljes agyat elérhetővé teszi. Azt hiszem, mindenki tudna vele mit kezdeni :))